Kárpát - haza klub

 Édesapja Bethlen István  gróf, édesanyja széki Teleki Ilona  grófnő volt.
1870. január 5-én, Mezősámsodon kötöttek egymással házasságot, melyből három gyermek, Klementina (gr. Mikes Árminné), Ilona és István fogant. Ifjabb Bethlen István 1874. október 8-án született Gernyeszegen.
A bécsi Theresianumban  tanult, majd  a budapesti egyetem állam- és jogtudományi karát látogatta. Pesten jogász, ezután egy évig katona volt. A magyaróvári agrárfőiskolai előadásait  is hallgatta. Már 1898–1899-ben részt vett a megyegyűléseken, 1901-ben képviselővé választották. 1939-ig – az 1919–21-es időszakot kivéve – folyamatosan parlamenti képviselő, majd ezt követően felsőházi tag volt. 1900-tól erdélyi birtokán, Mezősámsondon gazdálkodott.
1901. június 27-én vette feleségül az író Bethlen Margit  grófnőt, akitől három gyermeke született: András, István és Gábor.

1901–1903-ban szabadelvű párti, 1904–13-ban függetlenségi párti, 1913–18-ban alkotmánypárti képviselő volt. 1901-ben tagja lett az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (OMGE) és a Magyar Gazdaszövetségnek. 1905-ben az OMGE igazgatósági tagjává, 1906-ban a szervezet közgazdasági szakosztályának alelnökévé választották.
1907-től tiszteletbeli elnöke volt a sajátos erdélyi magyar célokért küzdő Székely Társaságok Szövetségének, majd ennek megszűnése után, 1914–18-ban az Erdélyi Szövetség elnöki tisztét töltötte be. 1918 őszén bírálta a Károlyi-kormány intézkedéseit. 1918–19-ben az ellenforradalmi erők egyik fő szervezője, 1919 őszén "titkos erdélyi miniszter". 1919 februárjában létrehozta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját (KNEP) (mellyel megnyerte az 1920-as választásokat és 1921-ben miniszterelnökké nevezték ki) majd Bécsben az Antibolsevista Comité (ABC) vezetője lett.

 
Bethlen és a magyar delegáció néhány tagja 1926 márciusában Genfben, Németország felvételekor a népszövetségbe1920-ban a (trianoni békediktátum) magyar békedelegációjának tagja volt.
A Horthy-korszakban tíz éven keresztül, Magyarország miniszterelnöke.
Saját kormányában, 1921. október 4-től december 3-ig pénzügyminiszter, 1924. február 21-től 1924. március 13-ig, majd 1929. január 8-tól február 4-ig igazságügyminiszter, 1924. október 7-től november 15-ig külügyminiszter, 1924. október 14-től november 15-ig pedig földművelésügyi miniszter volt.

Keresztény–nemzetinek nevezett kormányzata támogatta és stabilizálta a Horthy-rendszert. 1921 októberében legitimista érzelmei dacára a budaörsi csatában meghiúsította IV. Károly király második visszatérését, majd keresztülvitte a Habsburgok trónfosztását.
A szerb megszállás alatt állt déli területek visszatértével és a soproni népszavazás révén sikerült csökkentenie a területi veszteségeket. A Bethlen–Peyer paktummal kevésbé ellenséges ellenzékké tette a szociáldemokrata pártot. A Kisgazdapártra építve 1922-ben létrehozta az ún. Egységes Pártot, majd rendeleti úton leszűkítette a választójogot, és a nagyobb városok kivételével visszaállította a nyílt szavazást. Ezzel kényelmes parlamenti többséget biztosított a kormányzó párt számára. 1923-ra kiszorította pártjából a Gömbös Gyula féle nemzeti és szociális irányzatú politikusokat.

 Politikája sokat tett a gazdasági stabilitásért. 1924-ben létrehozta a Nemzeti Bankot és 250 millió korona népszövetségi hitelt szerzett. Rendbe hozta az állam veszteségeit, 1927-ben bevezette a pengőt, és új vámrendszert dolgozott ki. Helyzete 1926-ban megingott a frankhamisítási ügy miatt; felajánlotta, de Horthy nem fogadta el lemondását.
Kormánya ezután egy új kultúr- és szociális politikába kezdett, kötelező nyugdíj- és betegbiztosítást vezetett be, a népiskolai hálózat és a közegészségügy fejlesztéséhez látott. 1928-ban enyhítette az egyetemi felvételeket szabályozó numerus clausus törvény rendelkezéseit. Az oktatási, kutatási és kulturális közintézmények megreformálásában és fejlesztésében nagy segítségére volt kultuszminisztere, Gróf dr. Klebelsberg Kunó.

Gróf Bethlen István és Gróf Klebelsberg Kunó a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett két világháború közti időszak legkiválóbb államférfijai voltak, Bethlen az ő gazdasági konszolidációjával, Klebelsberg az ő kultúrpolitikájával.

Külpolitikája Trianon revíziójára, valamint a német és orosz befolyás minimalizálására irányult. Tervei szerint népszavazás nélkül kell visszakapni a határ menti magyarlakta területeket, autonómiát kell adni a ruszinoknak és szlovákoknak, akik dönthetnek hovatartozásukról, autonómiát akart Erdélyben a népek egyenjogúsága alapján, és népszavazást javasolt a Délvidéken, ahol a magyarság kisebbségben volt. Együttműködési tervei a kisantant létrejötte miatt meghiúsultak, ezután Angliára és főleg Olaszországra próbált támaszkodni.
1927-ben magyar–olasz barátsági szerződést kötött, majd közeledett Németországhoz is. A gazdasági világválság hatásait megpróbálta lecsökkenteni, hiteleket vett fel, de megszorító intézkedésekre kényszerült.

1931 augusztusában lemondott, de a politikában a kormánypárt vezetőjeként, később Horthy tanácsadójaként jelentős szerepe volt.
1935-ben Gömbös Gyulával a német-politika kérdésében támadt ellentétei miatt kilépett az Egységes Pártból.

Külföldön előadókörutakat tartott a magyar ügyről, 1939-ben a felsőház örökös tagja lett. A részleges revíziót hozó bécsi döntések után tovább ellenezte az egyoldalú német orientációt, a kapcsolatok megszakítását az angolszász országokkal.
Hibának tartotta a belépést a II. világháborúba, elítélte a zsidótörvényeket. 1943–44-ben a háborúból való kiugrást támogatta, s angolszász irányú különbéke-kísérleteket szervezett.

1944. március 19-e után, azaz a német megszállás idején illegalitásba vonult, bujkálása idején kétszer szenvedett agyvérzést.
1944 decemberében az oroszok elfogták, felajánlotta együttműködését, de házi őrizetben tartották, majd 1945. áprilisban a Szovjetunióba vitték, nehogy megkísérelje a kommunistaellenes erők összefogását. Moszkvában, a Butirszkaja-börtön kórházában halt meg szívbénulásban, 1946. október 5-én.

1994 júniusa óta jelképes hamvai hazai földben nyugszanak a Kerepesi temetőben.